Emlékek nélkül. 2. rész

Hangokat hallok. Álmomban. De... olyan furcsa. Mintha egy buborékban lennék. Vagy nem is tudom hol. Nem értem tisztán miről van szó. Minden homályos volt, de ahogy figyeltem, láttam a jelenetet. Két személy egymással szemben álltak, a magasabb nagyon magyaráz, a kisebb pedig csak hallgatott.
-Csitt már. Alszik. - ez hozott vissza a jelenbe. Lassan kinyitottam a szemem, és a fiúk voltak. -Látod te vadmarha? - csapta nyakon Jinyoung Gongchant. -Felkeltetted.
-Ne bántsd a kicsit. - motyogtam álmosan. Megdörzsöltem a szemem.
-Emlékszel? Emlékszel, hogy én vagyok a kisebb? - támadt le Gongchan.
-Nem... - lepődtem meg.
-Aaaaó. - ült le.
-Hogy vagy? - kérdezte Cnu. Tetszik a hosszú haja.
-Álmosan. - ültem feljebb.
-Hoztunk pár videót. - rakott elém egy szürke valamit. -Rajta vannak a gépemen. - ült mellém, kinyitotta a készüléket és egy mappa megnyitás után már klikkelt is egy kockára.
-Gongchan, gyere ide.
Hallatszott a hangom.
-Mondjad. - állt meg előttem az említett.
-Jin és Sandeul mindjárt meghozza a tortát. Baro merre van? Jól elcsaltad? - mondtam a kamera mögül.
-Igen, odaadtam a listát amit írtál, és megkértem, hogy vegyen meg mindent. - bólogatott.
-Legalább a két heti vásárlást megoldod helyettem. - megfordítottam a kamerát és belemosolyogtam. -És remélem nem buktunk le előtted, de ha mégis, kérlek, nagyon lepődj meg. Oké? - vigyorogtam a kamerába.
Aztán minden ment ahogy szokás. Letettem a pultra a kamerát, minden látszott onnan. Én Cnu mellett álltam és valamit nagyon beszéltem. Cnu meg csak mosolygott.
-Alex nagyon rendezkedik. Kíváncsi vagyok mit szólsz majd az ajándékokhoz. - hajolt a kamera elé Gongchan. -Alex ajándéka fog a legjobban tetszeni szerintem.
-Gongchan. Mász a kamera elől. - toltam el. -Ne is hallgass rá. Szeretlek maki. - mutattam egy szívet.
-Engem is? - állt mellém Cnu.
-Igen, téged is. - kapott egy arc puszit.
-Akkor már minket is. - hallottam meg Jin hangját.
-Titeket nem lehet nem szeretni. Ti vagytok a mindenem. - mosolyogtam a kamerára. -Minden megvan? - tűntem el.
-Aham. Pakoljunk ki.
Nagy hangzavarral ugyan, de kipakoltunk.
-Jön Baro. - jelent meg Sandeul.
-Tűnés a helyetekre. - fogtam a kamerát és Cnu kezébe adtam. Innen már mindent Cnu vett, egy rejtekhelyről.
-Hahó? - hallatszott Baro hangja.
-Szia. - mentem elé.
-A fiúk? - pakoltunk le a dolgokat. Kuncogást lehetett hallani.
-Hát, hogy őszinte legyek, nem tudom. - fordultam el.
-Ez volt a végszó. - suttogta Sandeul. Lassan lopakodva álltak meg Baro hátánál.
-De azért boldog születésnapot maki. - mosolyogva fordultam felé és mutattam a kamerára.
-Bakker, elfelejtettem, hogy ma van a születésnapom. - fejelte Le a pultot.
-Így is hülye vagy. Ne ronts ezen mégjobban. - nevettem.
Baro megölelt ahogy felállt, és minden olyan szép volt. De én semmire nem emlékszem. Könnyes szemmel néztem végig a videót, és azért imádkoztam, hogy bárcsak emlékeznék.
-Sose veszem le. - mosolygott Baro a kamerába. -Nagyon szép ajándék. - emelte fel a kezét amin egy ezüst karkötő volt egy csillag medállal.
-Azért annyira nem nagy szám. - legyintettem.
-De tőled van... - felnéztem. És pont azt piszkálta.
-Tényleg sajnálom, hogy ezekre nem emlékszem. - mondtam. Közben lezártam a gépet. -Pedig érzem, érzem, hogy nagyon fontosak vagytok. És... - elhallgattam.
-Idővel minden újra a régi lesz. - mondta Jinyoung.
-Mindenki ezt mondja. - csattantam fel.
-Figyu, nekünk mennünk kell. De itt hagyom a gépet, és nyugodtan néz meg minden képet és videót. Oké? Itt a telefonod, ha valami van csak hívj. Rendben? - lerakott elém egy táskát is. -Ebbe van ruha, fel is öltözhetsz. A nővér mondta tegnap. De ne magad, mert még gyenge vagy. - magyarázta Jinyoung. Csak bólogattam.
-Baro. Maradnál pár percre? - néztem az említettre.
-Persze. - bólintott. A többiek elköszöntek, aztán kimentek.
-Te... és Én? Volt köztük valami? - kérdeztem elpirulva.
-Nem. Vagyis a legjobb barátok vagyunk. - mondta zavartan.
-Csak azért kérdem, mert soha senkivel nem voltam ilyen úgy érzem. Mármint ilyen közvetlen. A nővér is ha bejön tőle is távolság tartó vagyok. De ha ti itt vagytok, olyan....
-Felszabadult vagy?
-Pontosan. - helyeseltem.
-Mert szeretsz minket. - vállat vont.
-Ez az érzés is meg van. Csak az emlékeim hiánya miatt nem tudom kihez, kikhez kötni. Annyira zavaros minden. - fogtam meg a fejem mert megfájdult.
-Pihenj. Később jövünk. - kaptam egy homlok puszit.
Ő is elment. Hamar jöttek be, mert hétkor volt vízit, és akkor segített a nővér felöltözni. Újra elvittek egy rakás vizsgálatra, vért is vettek, gyógyszereket is kaptam. Fél egyig nem is láttam a szobám, és már rettenetes fáradt voltam. Kettőkor már enni is ettem, aztán felvittek. De holnap már magam kell járnom, plusz jön a gyógytornász. Négykor már ágyban voltam, és úgy aludtam mint akit fejbe vertek. Nem csoda, hisz annyi gyógyszert kaptam, biztos volt valamelyikben nyugtató.
Másnap hajnalban keltem. Úgy fél négykor. Egy cetli volt a gépre ragasztva.
"Voltunk bent hozzád, de a nővér mondta, hogy tegnap a sok vizsgálat kifárasztott, és gyógyszert is kaptál. Ma még jövünk. Hozunk kaját is. Puszi Jinyoung"
Kis idétlen szívet is oda rajzolt. Kuncogva raktam oldalra a lapot. Mivel nagyon kellett menni a mosdóba, óvatosan kimásztam az ágyból, és mivel túl gyenge az izomzatom a kóma miatt, úgy a helyen földre is érkeztem.
-A francba. - próbáltam felállni, de nem ment. Sóhajtottam egyet és fogtam a kis vészjelzőt megnyomtam, pár perc múlva már egy nővér állt mellettem.
-Úristen, nem ütötte meg magát? - segített fel az ágyra.
-Nem. Csak a mosdóba akarok kimenni, de...
-Majd én segítek.
Kitámogatott, segített megállni, majd magamra hagyott. Nehezen ugyan de leküzdöttem a nadrágom meg miegymás, gyorsan végeztem, megmostam a kezem, az arcom.
Vizitig a képeket néztem, és újra aludtam.