Emlékek nélkül. 3. rész

-Sandeul. - kapálóztam a kamera előtt. Újra videót nézek. 
-Neeeem. Ne is álmodj róla. - nevetett. 
-Gyerekek. - hallottam Cnu hangját. Ezek szerint Ő fogja a kamerát. 
-Baro. - kiáltottam. 
-Hmm? - jelent meg az említett. 
-Segíts. - néztem rá. 
-Nem én. - röhögve ment vissza. 
-Sandeul. Ted le azt a tejszínhabot. - hátráltam.
-Meg vagy. - kapott el Gongchan. 
Az egész video arról szólt, hogy, hogy szívattuk egymást. Fura érzés így látni magam, és még mindig nem emlékszem semmire. 
-Szia. - kopogtak be. 
-Szia. A fiúk? - ültem fel. 
-Otthon. A doki azt mondta, hogy már haza vihetünk. Le telt a két hét. - jött be Jinyoung. 
-Tényleg? - csillant fel a szemem. 
-Aham. Már ki is írt. - lengetett meg egy papírt. -De két hét múlva vissza kell jönni, kontrollra. 
-Rendben.

Egy óra múlva már úton voltunk. Jin azt mondta, hogy amúgy is sokat voltam náluk, szóval mindegy, hogy hol vagyok amíg lábadozok. Így hát odamentünk. 
Cnu azonnal segített, míg Baro már aggódva nézte mikor esek össze. Hát pechje volt. De nekem is. Annyira idegen volt a hely, hogy elfogott a klausztrofóbia. 
-Jól vagy? - kérdezte Gongchan. 
-Asszem. Csak fáradt vagyok. - kicsit nehezemre esett rendesen venni a levegőt, de csak kipréseltem magamból a mondatot. 
-Gyere, pihenj le. - kísért be egy szobába. -Velem, és Baroval fogsz aludni, mint mindig. Rendben? - el vette a pulcsim. 
-Rendben. - bólintottam. 
-Pihenj le. - adott egy puszit az arcomra és magamra hagyott. 
Ledőltem az ágyra, és azonnal elnyomott az álom. 
Kiabálásra keltem. Álmosan mentem ki, hogy megnézem kik azok. Egy lány volt és Baro. Jinyoung pedig ott állt a bejáratnál, biztos most érkezett. 
-Á, szóval ezért akarsz elküldeni? - bökött rám a lány undorodva.
-Nem, neki semmi köze a kettőnk ügyéhez. - vágta rá Baro. 
-Miattad hagyott el. - nézet rám a csaj. 
-Mi? - pislogtam értetlenül. 
-Jaj, ne ted magad hülyének, úgy is tudom, hogy együtt vagytok. 
-Én nem...  - kapaszkodtam meg a ajtóban. 
-Nem emlékszik rád. Se arra, hogy ki Ő. - mondta Jin. 
-Persze, és ezt higyjem is el? - nézet Jinre. 
-Amnéziás. - mondta Baro. 
-Óh, igazán? - Istenem, ha szemmel ölni lehetne... -Csak, hogy tisztában légy a dolgokkal, Baro odáig van érted, és miattad szakított velem. - köpte a szavakat. 
Fájni kezdet a fejem, és lassan egy kép rajzolódott ki a fejemben. SooJin a neve. És ez már nem az első veszekedésünk.
-SooJin... - néztem rá. 
-Na úgy látszik mégse amnéziás. 
-Lex. - sietett hozzám Jin. 
-Ne... hagyj... - kóválygó fejjel indultam el a bejárathoz. Ki kell jutnom innen. 

*****Baro*****
-Ezt jól megcsináltátok. - csattant fel Jin. 
-Én csak felvilágosítást adtam neki. - piszkálta a körmét SooJin. 
-Te mindent tönkre tettél. Ha valami baja lesz, saját kezűleg intézlek el. - mondta Jinyoung. 
-Óh, csak nem? Csak nem te is szerelmes vagy ebbe a trampliba? - nevetett fel SooJin. Értetlenül néztem Jinre. 
-De. Szeretem, az életemnél is jobban. És nem fogom hagyni, hogy más ártson neki. - itt rám nézet, majd bement a szobájába, hangosan becsapva maga után az ajtót. 
-Úgy látszik vetélytársad van. - indult el. Nem szóltam.
 Fel nem fogom, hogy eddig miért nem vettem észre, hogy Jin szerelmes Lexbe. Az én Lexembe! Vak vagyok nagyon.

*******Lexa********
Mire észre vettem, hogy kint vagyok, már egy parkban voltam. 
Leültem egy padra és a kezeimbe temettem az arcom. 
Nem, nem sírtam, csak egyszerűen a SooJinnel kapcsolatos emlékeim olyan sebességgel forogtak a fejemben, hogy hányingerem lett. 
-Szia. - ült le mellém valaki. Felnéztem, és egy színes hajú fiú volt. 
-Ööö, hali. - értetlenül pislogtam rá.
-Itt ültem a szemben levő kávézóban, láttam, hogy nem vagy jól. Tessék. - nyújtott egy poharát. -Kóla. Gondoltam jót tenne. - mosolygott. 
-Köszönöm. - vettem el. 
-Gunwoo vagyok. De biztos feilsmersz. - mosolyogva húzta ki magát.
-Bocsánat, de nem. Még magamra se emlékszem. Amnéziás vagyok. Volt egy balesetem, kómában voltam. - magyaráztam. 
-Óh. Sajnálom. - szomorodot el. 
-De a nevem Lexa. Lexa Kim. Jinyoung és B1A4 banda barátja vagy mi. - vakartam meg a fejem. -Jaj, tényleg. Párszor láttalak velük. Fellépéseken. 
-Lehet. - bólintottam. -Nem emlékszem. 
-Nem baj. Gyere, sétáljunk. - felhúzott, és elindult, de, hogy merre, és mire. Nem tudom.

Emlékek nélkül. 2. rész

Hangokat hallok. Álmomban. De... olyan furcsa. Mintha egy buborékban lennék. Vagy nem is tudom hol. Nem értem tisztán miről van szó. Minden homályos volt, de ahogy figyeltem, láttam a jelenetet. Két személy egymással szemben álltak, a magasabb nagyon magyaráz, a kisebb pedig csak hallgatott.
-Csitt már. Alszik. - ez hozott vissza a jelenbe. Lassan kinyitottam a szemem, és a fiúk voltak. -Látod te vadmarha? - csapta nyakon Jinyoung Gongchant. -Felkeltetted.
-Ne bántsd a kicsit. - motyogtam álmosan. Megdörzsöltem a szemem.
-Emlékszel? Emlékszel, hogy én vagyok a kisebb? - támadt le Gongchan.
-Nem... - lepődtem meg.
-Aaaaó. - ült le.
-Hogy vagy? - kérdezte Cnu. Tetszik a hosszú haja.
-Álmosan. - ültem feljebb.
-Hoztunk pár videót. - rakott elém egy szürke valamit. -Rajta vannak a gépemen. - ült mellém, kinyitotta a készüléket és egy mappa megnyitás után már klikkelt is egy kockára.
-Gongchan, gyere ide.
Hallatszott a hangom.
-Mondjad. - állt meg előttem az említett.
-Jin és Sandeul mindjárt meghozza a tortát. Baro merre van? Jól elcsaltad? - mondtam a kamera mögül.
-Igen, odaadtam a listát amit írtál, és megkértem, hogy vegyen meg mindent. - bólogatott.
-Legalább a két heti vásárlást megoldod helyettem. - megfordítottam a kamerát és belemosolyogtam. -És remélem nem buktunk le előtted, de ha mégis, kérlek, nagyon lepődj meg. Oké? - vigyorogtam a kamerába.
Aztán minden ment ahogy szokás. Letettem a pultra a kamerát, minden látszott onnan. Én Cnu mellett álltam és valamit nagyon beszéltem. Cnu meg csak mosolygott.
-Alex nagyon rendezkedik. Kíváncsi vagyok mit szólsz majd az ajándékokhoz. - hajolt a kamera elé Gongchan. -Alex ajándéka fog a legjobban tetszeni szerintem.
-Gongchan. Mász a kamera elől. - toltam el. -Ne is hallgass rá. Szeretlek maki. - mutattam egy szívet.
-Engem is? - állt mellém Cnu.
-Igen, téged is. - kapott egy arc puszit.
-Akkor már minket is. - hallottam meg Jin hangját.
-Titeket nem lehet nem szeretni. Ti vagytok a mindenem. - mosolyogtam a kamerára. -Minden megvan? - tűntem el.
-Aham. Pakoljunk ki.
Nagy hangzavarral ugyan, de kipakoltunk.
-Jön Baro. - jelent meg Sandeul.
-Tűnés a helyetekre. - fogtam a kamerát és Cnu kezébe adtam. Innen már mindent Cnu vett, egy rejtekhelyről.
-Hahó? - hallatszott Baro hangja.
-Szia. - mentem elé.
-A fiúk? - pakoltunk le a dolgokat. Kuncogást lehetett hallani.
-Hát, hogy őszinte legyek, nem tudom. - fordultam el.
-Ez volt a végszó. - suttogta Sandeul. Lassan lopakodva álltak meg Baro hátánál.
-De azért boldog születésnapot maki. - mosolyogva fordultam felé és mutattam a kamerára.
-Bakker, elfelejtettem, hogy ma van a születésnapom. - fejelte Le a pultot.
-Így is hülye vagy. Ne ronts ezen mégjobban. - nevettem.
Baro megölelt ahogy felállt, és minden olyan szép volt. De én semmire nem emlékszem. Könnyes szemmel néztem végig a videót, és azért imádkoztam, hogy bárcsak emlékeznék.
-Sose veszem le. - mosolygott Baro a kamerába. -Nagyon szép ajándék. - emelte fel a kezét amin egy ezüst karkötő volt egy csillag medállal.
-Azért annyira nem nagy szám. - legyintettem.
-De tőled van... - felnéztem. És pont azt piszkálta.
-Tényleg sajnálom, hogy ezekre nem emlékszem. - mondtam. Közben lezártam a gépet. -Pedig érzem, érzem, hogy nagyon fontosak vagytok. És... - elhallgattam.
-Idővel minden újra a régi lesz. - mondta Jinyoung.
-Mindenki ezt mondja. - csattantam fel.
-Figyu, nekünk mennünk kell. De itt hagyom a gépet, és nyugodtan néz meg minden képet és videót. Oké? Itt a telefonod, ha valami van csak hívj. Rendben? - lerakott elém egy táskát is. -Ebbe van ruha, fel is öltözhetsz. A nővér mondta tegnap. De ne magad, mert még gyenge vagy. - magyarázta Jinyoung. Csak bólogattam.
-Baro. Maradnál pár percre? - néztem az említettre.
-Persze. - bólintott. A többiek elköszöntek, aztán kimentek.
-Te... és Én? Volt köztük valami? - kérdeztem elpirulva.
-Nem. Vagyis a legjobb barátok vagyunk. - mondta zavartan.
-Csak azért kérdem, mert soha senkivel nem voltam ilyen úgy érzem. Mármint ilyen közvetlen. A nővér is ha bejön tőle is távolság tartó vagyok. De ha ti itt vagytok, olyan....
-Felszabadult vagy?
-Pontosan. - helyeseltem.
-Mert szeretsz minket. - vállat vont.
-Ez az érzés is meg van. Csak az emlékeim hiánya miatt nem tudom kihez, kikhez kötni. Annyira zavaros minden. - fogtam meg a fejem mert megfájdult.
-Pihenj. Később jövünk. - kaptam egy homlok puszit.
Ő is elment. Hamar jöttek be, mert hétkor volt vízit, és akkor segített a nővér felöltözni. Újra elvittek egy rakás vizsgálatra, vért is vettek, gyógyszereket is kaptam. Fél egyig nem is láttam a szobám, és már rettenetes fáradt voltam. Kettőkor már enni is ettem, aztán felvittek. De holnap már magam kell járnom, plusz jön a gyógytornász. Négykor már ágyban voltam, és úgy aludtam mint akit fejbe vertek. Nem csoda, hisz annyi gyógyszert kaptam, biztos volt valamelyikben nyugtató.
Másnap hajnalban keltem. Úgy fél négykor. Egy cetli volt a gépre ragasztva.
"Voltunk bent hozzád, de a nővér mondta, hogy tegnap a sok vizsgálat kifárasztott, és gyógyszert is kaptál. Ma még jövünk. Hozunk kaját is. Puszi Jinyoung"
Kis idétlen szívet is oda rajzolt. Kuncogva raktam oldalra a lapot. Mivel nagyon kellett menni a mosdóba, óvatosan kimásztam az ágyból, és mivel túl gyenge az izomzatom a kóma miatt, úgy a helyen földre is érkeztem.
-A francba. - próbáltam felállni, de nem ment. Sóhajtottam egyet és fogtam a kis vészjelzőt megnyomtam, pár perc múlva már egy nővér állt mellettem.
-Úristen, nem ütötte meg magát? - segített fel az ágyra.
-Nem. Csak a mosdóba akarok kimenni, de...
-Majd én segítek.
Kitámogatott, segített megállni, majd magamra hagyott. Nehezen ugyan de leküzdöttem a nadrágom meg miegymás, gyorsan végeztem, megmostam a kezem, az arcom.
Vizitig a képeket néztem, és újra aludtam.

Emlékek nélkül. 1 rész

Teljesen üres vagyok. Fájdalmon kívül semmit nem észlelek, de érzem, hogy valami hiányzik belőlem. Talán az, hogy nem tudom ki vagyok. Nem emlékszem a nevemre. Tiszta káosz van bennem.
-Alex, kérem nyissa ki a szemét. - hallottam egy hangot, és idegesítő pittyegést. Lassan kezdtem nyitni a szemem, először egy fehér köpenyes férfit vettem észre, aztán Őt egy barna hajú fiú tolta el, és ajkait a homlokomra helyezte, gyengéd puszit adott rá.
-Annyira aggódtam érted. Már két hónapja vagy kómában. - csuklott el a hangja.
-Te ki vagy? - nyögtem ki meglepve. Nem emlékszem rá.
-Mi? - távolodott el.
-Kérem, engedjen oda. - tolta el erélyesen, a fiút az orvos -ha jól olvastam a megnevezését-.
-Neve? - világított a szemembe.
-Nem tudom. - válaszoltam.
-Kora?
-Nem emlékszem. - fogtam meg a fejem. Megfájdult.
-Amnéziás. Ez okozhatta az autóbaleset. - nézet az öt fiúra az orvos. Ahogy rájuk néztem, elkapott egy érzés, jó féle, de nem tudom milyen.
-Tartós? - kérdezte egy elgyötört képű fiú, amellett állt aki először megölelt.
-Pár vizsgálat után tudok csak pontos diagnózist mondani. De most az a fontos, hogy felkelt. - intet a nővérnek, akivel félre vonultak, és szerintem azt beszélték ki, milyen selejt vagyok.
-Szia bogaram. - ült le mellém az a fiú aki a dokival beszélt. -Jinyoung vagyok. - fogta meg a kezem. Könnybe lábadt szemekkel húztam el a kezem.
-Sajnálom... - takartam el az arcom.
-Alex. Sandeul vagyok. - hallottam meg az egyik hangját. Ránéztem.
-Én Gongchan. - mosolygott a mellette lévő.
-Cnu. - intet.
-Baro. - rám se nézet. Olyan érzés fogott el mintha szíven szúrtak volna.
-Mi vagyunk az idióta haverjaid. - mondta Jinyoung mellőlem. -Téged Alexandra Kimnek hívnak. 24 éves vagy, nem messze laksz tőlünk. - mosolygott.
-Sajnálom... Nem emlékszem. - hajtottam le a fejem, de a nagy ajtó csattanásra felnéztem. Baro volt. Értetlenül pislogtam Jinyoungra. Megrázta a fejét.
Nem értettem miért csinálta ezt. De Cnu kiment utána...
*******Baro szemszögéből*******
Éjjel-nappal itt ültem mellette, annyira féltem, hogy feladja, és itt hagy. Azt nem éltem volna túl. És most, hogy felkelt, nem emlékszik. Semmire. Nem bírtam tovább bent maradni.
-Baro. - jött utánam Cnu.
-Hagy békén. - förmedtem rá.
-Figyelj, nem te tehetsz arról, hogy amnéziás lett.
-De miattam rohant ki, és ugrott véletlen a kocsi elé. - fordultam szembe vele.
-Amint az orvos megvizsgálja többet fogunk tudni. Lehet hamarosan már a régi lesz. - biztatást volt a hangjában, de én mégse nyugodtam meg.
-Nem kellett volna olyan durván viselkednem vele. - ültem le.
-Az ember mindig azt bántja akit igazán szeret. - filozofált Cnu.
-Meglehet....
********Alex szemszögéből********
-Ne aggódj, minden rendben lesz. - ült le mellém Sandeul.
-Biztos. - hagytam rá.
-Igen biztos. Nélküled nem igazi a trollkodás. - fejét a combomra hajtotta. Annyira nagy késztetést éreztem arra, hogy beleturjak a hajába, mintha mindig is ezt csináltam volna. Felemeltem a kezem és beleturva a hajába, cirógatni kezdtem a fejét. Meg is lepedőt, de utána elmosolyodott.
Csendben ültünk amíg Cnu vissza nem jött, és a doki elvitt vizsgálatra. Rengeteg helyre vittek, vettek vért, aztán vittek vissza a kórterembe.
-Nos, az amnézia, nem tartós. A két bordája már úgy ahogy összeforrt, a karja nagyon szépen gyógyul, a lába rendben van, még ma leveszik a gipszet róla. Belső sérülés nem volt, így nem találtunk semmi elváltozást. Hamarosan haza is mehet. - mondta az orvos.
-És... az amnéziával mi lesz? - kérdezte Jinyoung.
-Mutassanak neki képeket, helyeket, hogy stimulálódjon az emlékezete. Minél több információt kap annál több a késztetés, hogy újra emlékezzen. Idővel újra a régi lesz. - mondta a doki, aztán kiment.
Bambán pislogtam a fiúkra, és már Baro is itt volt.
-Hát akkor lássuk a képeket. - vette elő a mobilját Sandeul. Ezen csodálkozom, hogy megjegyeztem a neveiket.
-Ezt akkor csináltam amikor bekented Cnu és Jinyoung fejét tejszínhabbal. - a képen hárman voltunk. Én -a lány közepén csak én lehetem-, és két szélen a két fiú, engem kentek be épp, én meg nagyban kacagtam. Elmosolyodtam. -Ez a parkban volt úgy három hónapja. - ketten voltunk rajta, én puszit nyomtam az arcára, ő meg hülye fejet vágott. Elnevettem magam.
-Ez a kedvencem. - újra az orrom alá tolta a telefont, és mind a hatan rajta voltunk. Én középen, Ők meg engem öleltek. Könnybe lábadt a szemem. Biztos gyönyörű pillanatok voltak ezek, és én semmire nem emlékszem belőle.
-Vége a látogatásnak. - jött be egy nővér.
-Már? - nyüszitett Gongchan.
-Holnap is bejöhetnek. - mosolygott, közben megnézte az infuziómat. Sorban kaptam mindenkitől ölelést és puszit, aztán egy: Holnap visszatérűnk!! - felkiáltással távoztak.
-Nagyon szeretik magát, minden nap itt voltak, vigyáztak magára. Főleg a kis barna. Volt, hogy itt is éjszakázott. - igazította meg az ágyat.
-Nem emlékszem rájuk. Semmire. - hajtottam le a fejem. -Idővel minden újra elő jön. Ne aggódjon. És ha nem tartós akkor meg csak pár hónap és újra a régi lesz. - mosolygott kedvesen.
-Nagyon remélem. Annyira szeretnék rájuk emlékezni. De a legfurcsább az az, hogy mindenkihez van egy fajta érzésem. És ez megrémit. - sóhajtottam.
-Ez is azt mutatja, hogy az emlékei nincsenek elveszve. Hozzájuk tartozik ezek az érzések.
Ezzel magamra is maradtam. Lehet a gyógyszer miatt, de hamar elaludtam.